Összeszólalkozás után kés került elő
Négy ember szúrtak meg tömegverekedésben Jászapátiban
Négy ember szúrt sérülést szenvedett szombaton éjjel Jászapátin, ahol egy összeszólalkozás után egy nagyobb társaságban tömegverekedés tört ki. A település polgármestere elítélte a történteket, és közölte: a jövőben nagyon meggondolják, hogy a városban élő kisebbség hasonló rendezvényeihez biztosítanak-e önkormányzati helyiséget.
2008.09.07 10:10MTIA Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének vasárnapi tájékoztatása szerint a jászsági kisváros művelődési háza előtt - ahol egy hagyományőrző bált tartottak - feltehetően két család tagjai verekedtek össze.
Ennek során szúróeszközök is előkerültek, ezekkel négy embert megszúrtak, akiket kórházba szállítottak. Hasba és hátba szúrtak között van életveszélyes sérült is. Többen könnyebb sérülést szenvedtek.
A tömegverekedésnek a nagy erőkkel kivonuló rendőrök vetettek véget, a résztvevők közül több személyt előállítottak kihallgatásra. A rendőrség életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt ismeretlen tettes vagy tettesek ellen indított eljárást az ügyben.
"Mélységesen elítélem, ami a kisebbségi rendezvényen történt" - mondta el Szabó Lajos polgármester az MTI-nek, hozzátéve: a jövőben nagyon meggondolják, hogy az ilyen bálokhoz biztosítsanak-e önkormányzati helyiséget.
Hangsúlyozta, bízik abban, hogy a rendőrség gyorsan kideríti, kik voltak az elkövetők, és azok szigorú büntetést kapnak.
Az újabb tettlegesség megakadályozására vasárnap egész nap fokozott rendőri jelenlét van Jászapátin, ahol vásárt és búcsút is tartanak.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi időben szinte minden évben voltak tömegverekedéssé fajult családi veszekedések. Így 2002-ben Tiszaföldváron, 2003-ban Szolnokon esett egymásnak két família.
Törökszentmiklóson 2005 augusztusában két család között valóságos utcai háború alakult ki, lövöldözés volt, gránát is robbant, az összecsapásban egy ember meghalt, húszan pedig megsérültek. Legutóbb idén augusztusban tört ki verekedés az egyik jászkiséri bálban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06