Egy nigériai férfi a testében
101, de nem kiskutya, hanem kapszula - egykilónyi kokaint akart becsempészni
Átvizsgálták a kézipoggyászát és a ruházatát is, de nem találtak semmit. Mivel azonban az ellenőrzés közben feszülten viselkedett, CT-vizsgálatra kórházba vitték.
2014.10.10 09:17MTI
Százegy kapszulában több mint egy kilogramm kokaint akart a testében Magyarországra hozni egy férfi. A nigériai csempészt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte a NAV szóvivője pénteken.
Suller Attila tájékoztatása szerint a nigériai férfi a hollandiai Eindhovenből érkezett Budapestre. A ferihegyi repülőtéren a pénzügyőrök átvizsgálták a kézipoggyászát és a ruházatát is, de nem találtak semmit. Mivel azonban az ellenőrzés közben feszülten viselkedett, CT-vizsgálatra kórházba vitték.
A felvételek tanúsága szerint a férfi testében százegy kapszula, és azokban 1,2 kilogramm kokain, a halálos adag ezerszerese volt, amelynek feketepiaci értéke 18 millió forint.
A NAV kitért arra is, hogy ebben az évben a nigériai férfi volt a negyedik, aki a testében akart kábítószert Magyarországra csempészni. Októberig 23 esetben 4,5 kilogramm kokaint foglaltak le a repülőtéren, ebből 2,5 kilogramm valakinek a testéből került elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


