És ez is hazai!
Letöltendő börtön egy baseballsapka és ezer forint elrablásáért
Gyorsított eljárásban jogerősen 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy 18 éves hajdúsámsoni fiatalt, aki elvett egy baseballsapkát és ezer forintot az utcán egy fiatalkorútól.
2014.10.08 14:47MTIA hajdú-bihari főügyész, Pocsai Edit közölte: a férfi augusztus 20-án Hajdúsámsonban megállította a sértettet és öccsét az utcán, előbb cigarettát kért, majd lekapta a nagyobbik fiú fejéről a baseballsapkát, később pedig elvette a diákigazolványát, amelyben ezer forint volt. A pénzt eltette, az igazolványt visszaadta, majd megfenyegette a fiút, aki vissza akarta kérni a pénzt és a sapkát.
A fiúk ezután hazamentek, és szüleik értesítették a rendőrséget. Később a sapkát és a pénzt a sértett visszakapta.
A Debreceni Járási Ügyészség október elsején rablás bűntette miatt állította bíróság elé a gyanúsítottat, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Debreceni Járásbíróság még aznap gyorsított eljárásban a férfit jogerősen 3 év 6 hónap börtönre ítélte - ismertette a főügyész.
Pocsai Edit az MTI érdeklődésére elmondta: a rablás alapesete kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A fiatalember korábban már volt büntetve, és bűnismétlőnek számít.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


