Megvezetés
"Beteg" gyerekével zsarolta ismerősét
Az esztergomi férfi ékszereket kért a sértettől, hogy fia állítólagos kórházi kezelését finanszírozza.
2014.10.08 08:49ma.huCsalás bűntette és sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya S. Sándor ellen - írja a police.hu.
A gyanú szerint az esztergomi férfi 2014 januárja és márciusa között több alkalommal kért ékszereket egy ismerősétől. A férfi azt állította, a gyűrűket, nyakláncokat és medálokat zálogba adja, hogy az értük kapott pénzt súlyosan beteg fia gyógykezelésére használja fel. A sértett több alkalommal adott a gyanúsítottnak arany és ezüst ékszereket.
Miután hónapokon át hiába próbálta elérni S. Sándort, hogy visszakérje az ékszereit, feljelentést tett a rendőrségen. Az esztergomi rendőrök 2014. április 14-én otthonában fogták el a férfit. S. Sándor gyanúsítotti kihallgatásán bevallotta a nyomozóknak, hogy fia nem beteg, a történetet csak azért találta ki, hogy pénzhez jusson, amit aztán magára költött.
A 29 éves férfi ellen folytatott büntetőeljárást a rendőrség 2014. október 6-án befejezte, és vádemelési javaslattal küldte meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06