Fegyházbüntetésre ítélték
Egyenesen a börtönbe robogott a rabló
Fegyveresen elkövetett rablás miatt 6 év 2 hónap fegyházra ítélték első fokon csütörtökön azt a férfit, aki tavaly nyáron kirabolta a földesi takarékszövetkezetet. A Püspökladányi Járásbíróság ítélete nem jogerős.
2014.10.02 22:20MTIA Debreceni Törvényszék szóvivője, Tatár Tímea hozzátette: B. Zoltánnak fizetnie kell 1 millió 749 ezer forint kártérítést a takarékszövetkezetnek, valamint meg kell térítenie 105 ezer forint eljárási illetéket és 857 ezer forint bűnügyi költséget is.
A bíróság Szilvási László vezette büntetőtanácsa megállapította: a vádlott a pár nappal korábban - adásvételi szerződés nélkül - vásárolt nagyteljesítményű robogójával 2013. július 25-én a földesi takarékszövetkezethez hajtott. A fiókban megfenyegette a pénztárost egy fegyverszerű tárggyal, és a nő ennek hatására a vádlott által vitt dobozba bepakolta az aznapi bevételt, 1 millió 749 ezer forintot. A férfi a páncélszekrényben lévő pénzt is meg akarta szerezni, de az időzár miatt elállt szándékától.
A rablás néhány perc alatt zajlott le. Kifelé menet a férfi még megfenyegette a pénztárost, hogy tíz percig ne szóljon senkinek, különben "megtalálják a családját". Ezután hazahajtott, és a motort Berettyóújfaluban, a lakóhelyéhez közel, egy erdős területen hagyta az indítókulccsal együtt.
A bíróság megállapította: a férfinak vállalkozóként az elmúlt években balszerencsés fordulatokkal kellett szembenéznie, hitelei, tartozásai halmozódtak fel, és nem tudta fenntartani megszokott életszínvonalát. Arra számított, hogy az időzáras fiókból több millió forintra tehet majd szert.
A büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a bíróság egyebek mellett a vádlott büntetlen előéletét és azt, hogy a kár részben megtérült. Súlyosító körülménynek találta azt, hogy a bűncselekmény rendkívül negatív hatással volt a kistelepülés közbiztonságának megítélésére, komoly félelmet és felháborodást váltott ki a helybéliek körében - ismertette a szóvivő.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


