Hamarosan hazatérhetnek
Román busz balesete - jól vannak a Szegeden maradt sérültek
A román busz hétfőn reggel sodródott le az útról az M43-as autópálya makói elkerülőjének körforgalmában, a földeáki lehajtónál. A kétszintes busz ablakait a tűzoltók több helyen is kitörték, azokon keresztül menekítették ki az utasokat.
2014.09.23 15:57MTI
Jól van az az öt ember, akik egy román busz hétfői balesetében sérültek meg az M43-as autópálya földeáki lehajtójánál - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Traumatológai Klinikájának tanszékvezető főorvosa kedden az MTI-t.
Süveges Gábor elmondta: az öt sérült közül kettőnek nyolc napon túl gyógyuló sérülései vannak, de mindannyiuk állapota stabil. Négyen szerdán hazatérhetnek, egy beteg pár napra még Szegeden marad megfigyelésre.
Molnár Krisztina, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a busz sértetlen utasaiért hétfőn este mentesítő busz érkezett és folytatták útjukat Romániába.
A román busz hétfőn reggel sodródott le az útról az M43-as autópálya makói elkerülőjének körforgalmában, a földeáki lehajtónál. A kétszintes – a járművön olvasható feliratok szerint Olaszország és Románia között közlekedő - busz ablakait a tűzoltók több helyen is kitörték, azokon keresztül menekítették ki az utasokat.
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn elmondta, a helyszínről tizenhárom embert vittek kórházba a mentők, az elsődleges adatok szerint közülük ketten sérültek meg súlyosan.
A rendőrség tömegszerencsétlenséget eredményező közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított nyomozást – tudatta a százados.
A helyszínre érkező makói tűzoltók egy vízszállító járműhöz kötve stabilizálták a buszt, mert félő volt, hogy teljesen felborul. A busz sértetlen utasait, tizenkilenc embert a makói rendőrkapitányság épületébe szállították, és ott enni és inni kaptak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06