TEK: mentek, intézkedtek
Elfogták a férfit, aki lábon lőtt egy nőt a XX. kerületben
A bűncselekmény helyszínétől nem messze elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint lábon lőtt egy nőt Budapest XX. kerületében hétfő este,
2014.09.23 07:10MTIA rendőrség közleménye szerint L. Róbertet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének segítségével kedden, két óra körül fogták el.
A nyomozók lefoglalták a bűncselekmény elkövetésekor használt, gumilövedék kilövésére alkalmas gázpisztolyt.
L. Róbertet a XIX. kerületben, a Nagysándor József utcában fogták el, ellene garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
A rendőrség korábban azt közölte, hogy a Pacsirta utcában két társaság egy korábbi vita miatt szóváltásba keveredett, ami tettlegességig fajult. Egy gépjárművet megrongáltak, majd egy lövést is leadtak. A lövedék egy 51 éves nő combját találta el, a nőt kórházba vitték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06