Tíz alkotást láthat a közönség
Pénteken kezdődik az I. Kulturális Filmek Fesztiválja
Tíz versenyfilmet láthat a közönség a pénteken kezdődő, első alkalommal megrendezendő Kulturális Filmek Fesztiválján a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
2014.09.03 10:21MTI
freedigitalphotos.net/worradmu
A vidék híreit, történéseit bemutató tudositok.hu internetes oldal által szervezett verseny célja, hogy bemutassa és megértesse a falusi kultúra, és azon belül is a hagyományok, a táji értékek szerepét a magyar kultúrában - tájékoztatta Bolyáki Attila, a weboldal alapítója, vezető koordinátora az MTI-t.
A versenyfilmes megmérettetésre nevező stáboknak Magyarországon, illetve a Kárpát-medence magyarok lakta területein kellett forgatni, a filmek hosszúsága pedig nem haladhatta meg a 240 másodpercet.
A versenyfilmek 2014. január 1. és augusztus 5. között készülhettek. A 41-ből 29 négyperces videó került a középdöntőbe, amiből a tudosítok.hu tagjai által nevezett filmek közül öt filmes alkotást a szervezők, további ötöt pedig a zsűri szavazott be a döntőbe.
A legjobb filmért 800 ezer, a legjobb operatőri munkáért 200 ezer forint jár, továbbá két különdíjat is kiosztanak. A tudositok.hu videóportálon péntekig lájkolással és a videók megosztásával lehet szavazni a közönségdíjas alkotásra, amelyért szintén 200 ezer forint jár.
A döntőbe került filmek alkotói elismerő oklevelet kapnak a zsűri elnökétől, Kerényi Imre rendezőtől - ismertette Bolyáki Attila.
A péntektől vasárnapig tartó filmszemle első napján a zsűri a filmeket tekinti meg, szombaton pedig a díjak átadásával és szakmai előadásokkal folytatódik a filmes program.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


