Ttöbbszörös mellkasi szúrt sérülés
Új információk a Felsőörsön megkéselt nővel kapcsolatban
A gyanúsítottat a balatonalmádi vasútállomáson fogták el a rendőrök, majd a kihallgatása után szerdán őrizetbe vették.f
2014.08.27 20:55MTI
freedigitalphotos Simon Howden
Stabil az állapota annak a nőnek, akit késsel megsebesített egy férfi kedd este Felsőörsön. A gyanúsítottat a balatonalmádi vasútállomáson fogták el a rendőrök, majd a kihallgatása után szerdán őrizetbe vették.
Gaál Csaba, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: kedd este a házában támadtak meg egy 38 éves felsőörsi nőt. A sértett a sérülése ellenére még telefonon értesíteni tudta a rendőrséget, a nőt a mentők az elsődleges orvosi vélemény szerint életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
A késeléssel gyanúsítható 64 éves balatonalmádi férfit, M. Istvánt a bűncselekmény elkövetése után 12 órán belül a balatonalmádi vasútállomáson elfogták a járőrök.
Gaál Csaba elmondta, a férfi ellen emberölés bűntett kísérletének a megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendeltek el, a kihallgatása szerda délután fejeződött be, ezután a gyanúsítottat őrizetbe vették.
Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója azt közölte: a felsőörsi nő többszörös mellkasi szúrt sérüléssel, fej- és nyaktájéki zúzódásokkal került be az egészségügyi intézménybe.
A főigazgató elmondta, a nőnél a szúrások következtében légmell alakult ki, amelyet sikerült megszüntetni, a sérültet jelenleg a traumatológiai osztályon kezelik, állapota stabil.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


