Két ember vesztette életét
Házi őrizetben a 2-es főúton halálos balesetet okozó férfi
Házi őrizetbe helyezte a bíróság kedden azt a 23 éves férfit, akit a 2-es főúton szombaton történt, két halálos áldozatot követelő baleset okozásával gyanúsítanak.
2014.08.26 14:30MTI
A főút 40-es és 41-es kilométerszelvénye között, a szobi lehajtó közelében két személygépkocsi ütközött frontálisan, a balesetben egy férfi és egy nő meghalt, hárman, köztük két gyermek, súlyos sérüléseket szenvedtek.
A rendőrök a karambolt követően a helyszínen elfogták a közúti baleset okozásának vétségével megalapozottan gyanúsítható Sz. Ákos 23 éves szécsényi lakost, majd kihallgatták és őrizetbe vették.
Az ütközés körülményeit a Váci Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya szakértők bevonásával vizsgálja - olvasható a police.hu-n. A Pest Megyei Főügyészség a férfi előzetes letartóztatására tett indítványt, amelyet a bíróság kedden elutasított, és a gyanúsított házi őrizetét rendelte el - mondta az MTI-nek Gyugyi Csilla ügyészségi szóvivő.
Hozzátette: a döntés ellen fellebbezést nyújtottak be. A PMRFK sajtóügyeletese szombaton az MTI érdeklődésére, hogy sajtóhírek szerint a balesetet két autó sofőrjének "versenyzése" idézte elő, azt válaszolta, hogy rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06