Több száz métert haladt
Vezető nélkül száguldott egy szegedi villamos
Helyreállt a közlekedés azon a szegedi villamosvonalon, amelyen kedd reggel egy vezető nélkül haladó szerelvény leszaggatta a felsővezetéket.
2014.08.26 13:42MTI
freedigitalphotos.net/samurai
A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) vizsgálja az eset körülményeit, a szakmai vizsgálat a helyszíni szemle után a kft. telephelyén és az érintett vonalszakaszon folytatódik.
Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Kft. vezetője az MTI-nek elmondta: a megsérült felsővezetéket megjavították. A száguldó villamos a sínek mentén néhol a betont is megtörte, de a szakemberek felmérték a károkat és megállapították, hogy a sínpálya nem sérült meg.
A társaság vezetője korábban az MTI-vel azt közölte: reggel az Izabella hídnál levő telephelyről egy csuklós Tátra forgalomba állítása előtt a több éve járművezetőként dolgozó munkatársuk leszállt a villamosról, és miközben egy váltót akart átállítani, a szerelvény eddig ismeretlen okból elindult.
Mintegy kétszáz méteres gyorsulás után kijutott a remízből, majd a nyílt pályán több mint hétszáz métert száguldott. Mivel a felsővezetéket a villamos leszakította, nem tudott továbbmenni, megállt a Rókusi körúti nagy körforgalomnál lévő Károlyi Kollégium előtt.
Az eset során senki nem sérült meg. Az igazgató elmondta: a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) vizsgálja az esetet, a jármű "fekete dobozát" is elemzik. A KBSZ a honlapján azt írta, szakmai vizsgálatot indítottak.
A helyszíni szemle után a vizsgálat a Szegedi Közlekedési Kft. telephelyén, valamint az érintett vonalszakaszon folytatódik. Ennek során egy ugyanilyen típusú járművel próbát végeznek annak megállapítására, hogy az elmondások alapján rekonstruált mozgás lehetséges-e, továbbá folyik az adatrögzítő - "fekete doboz" - kiértékelése is.
A közleményben a Közlekedésbiztonsági Szervezet kitért arra: az érintett jármű áramszedőjének helyreállítása után - ez várhatóan néhány napot vesz igénybe - további próbákat terveznek annak megállapítására, hogy a történtekben műszaki hiba közrejátszott-e.
A villamosokon ugyanis van egy olyan berendezés, amely megakadályozza a nyitott ajtókkal való elindulást, ezért azt is vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


