A Jászberényi úton
Autóval ütközött a 68-as busz, egy ember meghalt
Az autó roncsai közül a tűzoltók kimentettek egy fiatal férfit, de a mellette ülő idős emberen már nem tudtak segíteni.
2014.08.22 11:32MTI
MTI/Mihádák Zoltán
Súlyos baleset történt Budapesten, a X. kerületi Jászberényi úton: egy 68-as busz és egy személyautó ütközött, az autóban egy idős férfi a helyszínen életét vesztette - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Kisdi Máté elmondta: a Jászberényi úti felüljáró közelében történt a baleset, a csuklós busszal ütköző autó roncsai közül a tűzoltók kimentettek egy fiatal férfit, de a mellette ülő idős emberen már nem tudtak segíteni, ő a helyszínen életét vesztette.
Hozzátette: a buszon tízen utaztak, közülük két embert vizsgálnak a mentők. A forgalom jelenleg fél pályán halad. A mentés idejére a Jászberényi utat teljes szélességében le kellett zárni.
A Budapesti Közlekedési Központ a Facebookon közölte: a 68-as, 161-es, 161A, 162-es, 162A, 168E és a 262-es autóbusz a baleset miatt terelve közlekedik, nem áll meg a Kossuth Nyomdánál, a 168E autóbusz pedig a Jászberényi út/Tarkarét utca megállót nem érinti.
MTI/Mihádák Zoltán
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


