Jelenleg stabil az állapota
Vadászbaleset Bélmegyeren: koponyaműtéten esett át a sérült vadőr
Koponyaműtéten esett át az a vadőr, akit szombaton Bélmegyeren vadászat közben fejen talált egy lövedék; a sérült állapota jelenleg stabil.
2014.08.11 18:15MTI
freedigitalphotos.net/arztsamui
Kövesdi József, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház megbízott főigazgatója ugyanakkor hozzátette, hogy véglegesen stabil állapotról a műtét után két nappal nem lehet beszélni, ugyanis egy idegen test behatolása az agyállományba nagyon súlyos, életveszélyes állapot.
Az első műtétet követően, a gyógyulás ideje alatt is léphetnek fel újabb problémák, amelyek további beavatkozást igényelnek - mondta. A főigazgató arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a fejsérülést lövedék okozta, vagy fémszilánk.
A vadászbaleset miatt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást, és szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.
Az eset a Bélmegyeri Földtulajdonosok Vadgazdálkodó Vadásztársaságánál történt, őzbak bérvadásztatás közben. A vadőr - aki maga is vadászként volt jelen - egy leadott lövés nyomán súlyos életveszélyes fejsérülést szenvedett.
Az MTI meg nem erősített információi szerint az egyik vadász őzbakra célzott, amikor fegyvere eddig tisztázatlan okból elsült, s a golyó beleütközött egy terepjáró tetejébe. A vadőr a gépkocsiban ült, amikor valószínűleg a gellert kapott golyó egyik leváló darabja eltalálta a fejét.
Az sem zárható ki, hogy a gépkocsi sérült tetejének egyik szilánkja csapódott a fejébe. A Békés Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága az MTI-vel annyit közölt, hogy a vadászati és halászati főosztály is helyszíni vizsgálatot tartott.
A hatóság közigazgatási eljárásban vizsgálja, hogy betartották-e a vadászati szabályokat, a fegyverkezelés rendjét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


