Mérgezés
Vegyszert ihatott a Szentendrén holtan talált férfi
Valószínűleg szabálytalanul tárolt vegyszerből ihatott meg egy kisebb mennyiséget az a 34 éves férfi, akit holtan találtak szombaton Szentendrén.
2014.08.04 15:08MTIA Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea a történtekről vasárnap csak annyit mondott, hogy a helyszíni és a halottszemlét a Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le.
A nyomozás érdekeire hivatkozva az eset körülményeiről akkor nem adott tájékoztatást, de azt közölte: halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult eljárás.
A nyomozás eredményeként egy 64 éves szentendrei férfit hallgattak ki gyanúsítottként – tájékoztatott a szóvivő hétfőn.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított által szabálytalanul tárolt vegyszerből szombaton délelőtt fél tizenegy körül a 34 éves férfi kisebb mennyiséget megivott, feltehetően véletlenül, majd rosszul lett. Az eszméletlen állapotba került férfi életét az orvosok már nem tudták megmenteni.
Az ügyben szakértők bevonásával folytatja a nyomozást a rendőrség – tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


