Több embert megbetegített
Életfogytiglant kapott a húsos batyukba vegyszert fecskendező férfi
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt a kínai férfit, aki egy élelmiszer-ipari üzemben vegyszert injekciózott gyorsfagyasztott húsos batyukba, s ezzel négy kínai és kilenc japán fogyasztót megbetegített.
2014.01.20 09:10MTI
Lü Jüe-tinget bűnösnek mondták ki a 2007 decembere és 2008 januárja között elkövetett cselekedetei miatt, amiért egy embert súlyosan, 12-őt kisebb mértékben betegített meg és jelentős anyagi veszteséget okozott - közölte hétfőn az észak-kínai Hopej tartomány székhelyének bírósága. Lü a tavalyi tárgyaláson elismerte bűnösségét.
A 40 éves férfiről korábban kiderült, hogy elégedetlen volt a fizetésével, nem jött ki néhány kollégájával, és állítólag ezért követte el tettét. 2007 nyarán már megpróbálkozott a "bosszúval", de akkor nem járt sikerrel. Hónapokkal később azonban sikerült a hűtőházban hat-kilenc dobozolt húsos batyus csomagba növényvédőszert fecskendeznie.
A Sicsiacsuangban történteket kínai és japán nyomozók is vizsgálták, de az élelmiszeripari üzemben nem találtak nyomot, valamennyi, a mérgezett szállítmánnyal egy időben gyártott termék minősége rendben volt.
Az árut ennek ellenére visszahívták a boltokból, és a termelést ideiglenesen leállították. A gyanúsítottat két évvel később, 2010 márciusában vették csak őrizetbe. Lü Jüe-ting 16 éven át dolgozott az üzemben és 2009-ben kilépett a vállalattól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


