Tragédia a vízben
BVK: nem úszásoktatáson vett részt a vízbefúlt kislány
Nem úszásoktatáson, hanem strandolni volt a budapesti Paskál strandon az a táborozó gyerekcsoport, amelynek egyik tagja, egy hétéves kislány hétfőn belefulladt a medencébe.
2014.07.22 11:43MTIA Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) keddi közleményében felidézték, hogy hétfőn egy, a BVK-tól független táborozó gyermekcsoport, kísérői felügyelettel tartózkodott a Paskál strandon.
A csoport nem szerződés alapján, hanem a helyszínen váltott jegyet és a gyerekek nem úszásoktatás, hanem strandolás céljából fürödtek a medencében, kísérő felügyelete mellett.
Közlésük szerint a kislány mentése a baleset észlelése után azonnal megkezdődött, azonban a másfél órás újraélesztés nem járt sikerrel.
Hangsúlyozták, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. őszinte részvétét fejezi ki a tragédiában elhunyt kisgyermek családja részére.
Bognár Kinga, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t hétfőn arról tájékoztatta, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást, ismeretlen tettes ellen.
A táboroztató szervezet megnevezését sem a BVK, sem a rendőrség nem hozta nyilvánosságra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


