Kábítószercsempészeket fogott el a rendőrség,
4 kg kokó az autóalkatrészben
Príme kokain Hollandiából, "kár", hogy fennakadt az ellenőrzésen.
2014.07.17 13:35MTI
Forrás: Wikipedia
Az egyik gyanúsított, egy 29 éves férfi július 9-én Rotterdamban autóalkatrészeket adott át egy futárcégnek, hogy azokat Magyarországra szállíttassa. Miután a szállítmány Magyarországra érkezett, a másik gyanúsított, egy 44 éves kérésére egy másik futárcég vitte tovább a megrendelő által megadott címre.
Az alkatrészeket szállító gépkocsit azonban július 10-én az M2-es autópálya egyik parkolójában ellenőrizték a rendőrök, és a jármű rakterében egy váltószerkezet belsejébe rejtve, gépzsírba beleágyazva körülbelül négy kilogramm súlyú, tömbbé préselt, por állagú kábítószer-gyanús anyagot találtak a nyomozók.
A rendőrség tudatta azt is, hogy az elsődleges szakértői vélemény szerint a por nagy tisztaságú kokain, amelynek piaci értéke körülbelül 80 millió forint.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a két, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfit július 11-én fogták el, egyiküket Pomázon, másikukat Budapesten. A bíróság július 13-án elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


