Solt és Akasztó között
Meghalt a traktorbaleset egyik sérültje
Elhunyt a kórházban a Solt és Akasztó között történt közúti közlekedési baleset egyik sérültje.
2014.07.04 07:50ma.hu
Mint arról korábban beszámoltunk, az 53-as számú főút 9-es kilométerszelvényénél, Solt és Akasztó között, 2014. július 3-án 17 óra 45 perckor közúti közlekedési baleset történt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy Kiskőrös irányából Solt irányába közlekedő személygépkocsi - melyben utasként foglalt helyet egy 69 éves nő - eddig tisztázatlan körülmények között egy jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy traktorral.
Az ütközést követően a személyautó visszasodródott a jobb oldali forgalmi sávba, ahol nekicsapódott egy másik közlekedő személygépkocsinak. A mentőszolgálat munkatársai a helyszínről négy sérültet szállítottak kórházba.
Az egészségügyi intézményben a személyautóban utazó 69 éves dunavecsei nő elhunyt.
A baleset körülményeit a Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


