Dunatetétlennél
Autó-traktor-autó: négyen megsérültek
Az 53-as út és az 5305-ös út kereszteződésénél az 51-es és az 52-es út, valamint Solt irányában kerülhetnek a közlekedők.
2014.07.03 19:54MTI
Traktor és két személyautó ütközött össze csütörtökön az 53-as úton, Dunatetétlen határában, a balesetben négyen megsérültek - közölte a katasztrófavédelem.
A közlemény szerint az ütközés következtében három ember súlyos sérülést szenvedett, őket a tűzoltók szabadították ki a járművekből. Rajtuk kívül egy könnyebb sérültje is van a karambolnak.
Árvai Edina, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: az 53-as út 9-es kilométerénél egy Solt felől Akasztó irányában haladó személyautó egy kanyarban átsodródott a szemközti sávba, ahol először egy traktornak, majd onnan visszacsapódva egy másik gépkocsinak ütközött.
Az érintett útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárta a rendőrség. Akasztónál Csengőd, Soltszentimre, illetve Kiskőrös irányába terelik el a forgalmat, az 53-as út és az 5305-ös út kereszteződésénél pedig az 51-es és az 52-es út, valamint Solt irányában kerülhetnek a közlekedők - tette hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


