Három év börtön sikkasztásért
Majdnem megúszta a 100 millió forintos lopást
Jogerősen három év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a martfűi önkormányzatnál dolgozó nőt, aki milliókat sikkasztott el a fogyasztók által befizetett víz- és csatornadíjból.
2014.06.03 16:25MTI
Forrás: Wikipedia
A táblabíróság sikkasztás bűntettében találta bűnösnek a jelenleg 51 esztendős asszonyt és kimondta, legkorábban a büntetés felének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A korábban büntetlen vádlott a Martfűi Városi Víz- és Csatornaműnél dolgozott adatrögzítő, számlázó munkakörben, majd 2004. január 1-jétől áthelyezték az önkormányzat városgondnokságához, mint pénzügyi előadó. Ő végezte el a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen a víz- és csatornadíjak beszedését, és az ő feladata volt az azokkal kapcsolatos pénzügyi elszámolások elkészítése is.
2007 elején vizsgálatok indultak a számlák ügyében, és kiderült, hogy 2007 januárjában és februárjában 15 fogyasztó 316 ezer forintnyi számláját befizette, azonban ezt nem rögzítették a rendszerben. Ezt követően a vádlottat felfüggesztették állásából, majd 2007 májusában elbocsátották.
Később a martfűi önkormányzat feljelentést tett a rendőrségen, a nyomozást azonban megszüntették, mert a hatóság szerint nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a vádlott követte el. Az önkormányzat pótmagánváddal élt, a bíróság pedig kimondta, a vádlott 2003. január 1-jétől 2007. április 14-ig a fogyasztóktól számla ellenében átvett pénz egy részével - legalább 50 millió és legfeljebb 139,7 millió forinttal - nem számolt el, az összeget az önkormányzat számlájára nem fizette be, azzal sajátjaként rendelkezett. Az okozott kár nem térült meg.
A vádlott az eljárás során a bűncselekmény elkövetését tagadta.
Hegedűs István tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a büntetés kiszabása során a bíróság figyelembe vette a nagymértékű sértetti közrehatást, hiszen a büntetőügy kapcsán egyértelműn kiderült, a vádlott munkájának ellenőrzésére szinte egyáltalán nem került sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


