Bűnlajstrom
19 évesen: lopott, sikkasztott, lebukott
Autóban értékek után kutatott, kerékpárt lopott és postai kézbesítőként elsikkasztotta a nyugdíjasok pénzét. A székesfehérvári nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
2014.05.06 08:26ma.huA Székesfehérvári Rendőrkapitányságra 2014. május 4-én 8 óra 10 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Székesfehérváron a Tóvárosi lakónegyedben tetten értek egy fiatal férfit, amint egy parkoló személygépkocsiból lopni próbált. A helyszínre érkező járőrök elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították B. Z. Bendegúz 19 éves helyi lakost.
A nyomozók megállapították, hogy az elfogott férfi néhány hónappal korábban már egy kerékpárt is ellopott Székesfehérváron a Koppány utcából, továbbá amikor postai kézbesítő volt, akkor a rábízott nyugdíjakat nem adta át a címzetteknek, hanem saját céljára használta fel.
A nyomozók B. Z. Bendegúzt lopás vétség és lopás vétség kísérlete elkövetésének valamint sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


