Enyhítő körülmények
Enyhítették a kaposvári postai pénzszállító elrablóinak büntetését
Annak a rendőrnek és ismerősének a büntetését, akik 2010 októberében pénzt akartak rabolni egy postai pénzszállító járműből Kaposváron.
2014.05.29 15:05MTI
Forrás: Wikipedia
Tíz-tíz évről hét és fél, illetve kilenc évre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön jogerősen annak a rendőrnek és ismerősének a büntetését, akik 2010 októberében pénzt akartak rabolni egy postai pénzszállító járműből Kaposváron.
Keszi László főtörzsőrmester 2010. október 14-én autóval a somogyi megyeszékhely egyik kispostájának parkolójába vitte Király Zoltánt, aki fegyverrel, vagy fegyverutánzattal fenyegetőzve elvette az ott várakozó értékszállító kulcsát a jármű sofőrjétől, majd a kocsival egy városszéli mezőgazdasági területre hajtott.
Az elhagyatott területen Keszi László jelenlétében Király Zoltán megpróbálta felnyitni az autóban lévő egyik pénzkazettát, de a feszegetés hatására a festékpatron beszennyezte a pénzt. A két férfi a másik kazetta kinyitásával már nem próbálkozott, hanem távozott, hátrahagyva a mintegy 48,5 millió forintos zsákmányt.
A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék döntését és Keszi Lászlót bűnsegédként elkövetett rablás kísérlete, Király Zoltánt rablás kísérlete miatt marasztalta el.
A bíróság a rendőr főtörzsőrmestert közokirat-hamisításban is bűnösnek találta, mert 2011-ben járőrtárásával nem intézkedett egy kaposvári presszó ittas vendégével szemben, s az esetről valótlan tatalmú jegyzőkönyvet készített.
A másodfokú bíróság csütörtökön mérsékelte a rablásban érintett két férfi büntetések időtartamát, mert úgy találta, hogy azok nem álltak arányban a cselekmény súlyával. Figyelembe vette azt is, hogy a rablás kísérleti szakban maradt, az eset óta hosszú idő telt el, az elsőrendű vádlott pedig beismerő vallomást tett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


