83 éves volt
Elhunyt Magyari Vilmos aranytollas újságíró
Életének 83. évében elhunyt Magyari Vilmos aranytollas újságíró, a Hajdú-bihari Napló volt olvasószerkesztője.
2014.05.21 12:50MTI
freedigitalphotos.net/koko-tewan
Magyari Vilmos az egyetem elvégzése után rövid ideig tanított és kulturális területen dolgozott Debrecenben, és 1966-ban lépett az újságíró pályára. A megyei napilap kulturális rovatában elsősorban színházzal és képzőművészettel foglalkozott, és közben elvégezte a Színházművészeti Főiskola dramaturgiai szakát.
Újságírói munkája mellett irodalmi színpadot és olvasótáborokat vezetett. Igazi szakmai kibontakozását a Hajdú-bihari Napló olvasószerkesztőjeként érte el: ebben a munkakörben kiválóan érvényesült széles látóköre, általános műveltsége, csalhatatlan nyelvi készsége.
Ezt a posztot több évtizeden át, nyugdíjba vonulásáig betöltötte. Magyari Vilmos ismert és elismert alakja volt Debrecen kulturális közéletének.
A csend forradalma című verseskötete már nyugdíjas korában, 2002-ben jelent meg. Újságírói életművéért 2005-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll-díjjal tüntette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


