Nagybani - csak nem úgy
42 millió forintnyi csempészett cigaretta
Több mint 42 millió forint értékű cigarettát foglaltak le pénzügyőrök három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyszínen május első napjaiban
2014.05.10 10:55MTI
Freedigitalphotos hinnamsaisuy
Az első alkalommal a pénzügyőrök közúton egy nagy sebességgel közlekedő, ukrán rendszámú személyautót próbáltak ellenőrizni, azonban az nem állt meg. A pénzügyőrök követték a gépkocsit, amely az út szélén hirtelen megállt, majd a sofőr kiugrott és elszaladt. A hátrahagyott járműből több mint 22 ezer doboz különféle márkájú, 18 millió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigaretta került elő.
A második esetben a pénzügyőrök szintén közúton figyeltek fel egy személyautóra, amelynek sofőrje gyorsítani kezdett, amikor észrevette őket. A követett gépkocsira Tiszabecsen, egy ház mögött találtak rá. Átvizsgálták az ingatlant a tulajdonos jelenlétében, és az egyik helyiségben, a konyhaszekrényt elmozdítva egy földbe ásott üregben mintegy 24 ezer doboz különféle márkájú, 11 millió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak.
Harmadszorra a pénzügyőrök egy zöldhatár-ellenőrzés keretében Beregdaróc térségében több emberre figyeltek fel, akiket megpróbáltak feltartóztatni, ám azok elszaladtak a helyszínről. A pénzügyőrök egy közeli bokros területen fekete nejlonba csomagolva mintegy 15 ezer doboz, 13 millió forintnyi, különféle márkájú, magyar adójegy nélküli cigarettára bukkantak.
A pénzügyőrök mindhárom esetben orgazdaság miatt feljelentést tettek az adóhatóság pénzügyi nyomozóinál, a csempészett cigarettát, valamint az első esetben hátrahagyott gépkocsit pedig lefoglalták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


