19 éves férfi
Fegyverrel zörgetett be a szegedi pénzváltóhoz
A vádirat szerint az egészségügyi végzettségű, a bűncselekmény előtt munkanélküli, Bács megyei fiatalember előre eltervezte a rablást.
2014.04.29 11:23MTI
Fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádol az ügyészség egy a csongrádi megyeszékhelyen működő pénzváltó januári kifosztása miatt egy 19 éves harkakötönyi férfit, akinek a pere kedden kezdődött meg a Szegedi Járásbíróságon.
A tárgyaláson ismertetett vádirat szerint az egészségügyi végzettségű, a bűncselekmény előtt munkanélküli, Bács megyei fiatalember előre eltervezte a rablást. A világhálón választotta ki a pénzintézetet, magához vette nagyapja gáz-riasztófegyverét, majd január 15-én Szegedre utazott. A férfi az arcát sállal eltakarva lépett be az üzlethelyiségbe, ahol az ott dolgozó két nőt az ügyféltér és a kassza közötti üvegajtó kinyitására szólította fel. Ezután a fegyverét elővéve belépett a kasszatérbe, majd a pisztolya markolatával többször fejbe ütötte az egyik, félelmében az asztal alá bújó és úgy telefonon segítséget hívni próbáló sértettet.
A vérző fejű alkalmazott a társával az utcára menekült. A két nő segítségért kiabált, eközben az üzlet ajtaját tartották kívülről, hogy a férfi ne tudjon elmenekülni. A támadó összeszedte a bankjegyeket, mintegy 2,2 millió forint értékben, majd az ajtót kívülről tartó sértettet ellökve távozott az üzletből, de a járókelők a közelben föltartóztatták a rendőrök megérkezéséig.
Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását kérte a férfira.
A vádlott a bíróság előtt nem tudott magyarázatot adni a történtekre, úgy fogalmazott, nem is volt igazán szüksége a pénzre.
A bíróság elrendelte a vádlott elmeorvos-szakértői vizsgálatát, így az ügyben várhatóan csak júniusban hoz ítéletet a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


