Trükkös tolvajok
Csótány van a lakásban - és tényleg
Trükkös tolvajok ellen nyújtott be vádemelési javaslatot a Kecskeméti Rendőrkapitányság, akik különböző indokokkal jutottak be idős emberek lakásába, ahonnan pénzt loptak el.
2014.04.28 14:08Objektív HírügynökségA Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két kecskeméti nő ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján J. Melinda 28 éves és N-né K. Gina 33 éves kecskeméti nő gyanúsítható megalapozottan a bűncselekmények elkövetésével.
A két nő 2013. június 10-től kezdődően október 11-ig tíz lakótelepi lakásba jutott be az ott lakó idős személyek – a legidősebb 93 éves volt - megtévesztésével. Nyolc esetben a Nyugdíjfolyósító Intézet munkatársainak adták ki magukat, és azt mondták, hogy hivatalos papírt hoztak, vagy a lakókörülményeket jöttek felmérni esetleg közvélemény kutatást végeznek. Egy alkalommal azt hazudták, hogy az ÁNTSZ-től érkeztek, mert a lakók bejelentést tettek, hogy csótányok vannak a lakásban. Egyszer azt állították, hogy a Polgármesteri Hivataltól érkeztek a nyugdíjjal kapcsolatban.
Elterelték a lakásban lakó idősek figyelmét, és minden esetben készpénzt tulajdonítottak el tőlük. N-né K. Gina előzetes letartóztatásban van, míg társa szabadlábon védekezik.
Az ügyben a nyomozást a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2014. április 28-án befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldi meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


