Egy 150 milliméter átmérőjű vízvezeték sérült meg
Csőtörés a Madách térnél - péntek délutánra állhat helyre a forgalom
A leghamarabb péntek délutánra állhat helyre a forgalom a budapesti Károly körúton, a Madách térnél, ahol csütörtök reggel csőtörés történt - mondta az MTI-nek Lévai Zsuzsa, a Fővárosi Vízművek Zrt. szóvivője.
2008.08.14 18:19MTIHangsúlyozta: ennek oka, hogy három sáv szélességében kellett megbontani a burkolatot és amint a csövet helyreállítják, ezt a szakaszt újra kell aszfaltozni. Arra a kérdésre, hogy mi okozhatta a csőtörést, a szóvivő azt mondta: mint a hasonló esetekben, a Műegyetemen vizsgálják majd meg a sérült csövet, amelyhez most fértek hozzá munkatársai. Lévai Zsuzsa előzőleg arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a csőtörés miatt nagy mennyiségű víz került a talajba, illetve a felszínre.
Az érintett szakaszon több vízvezeték van, ezek közül egy 150 milliméter átmérőjű sérült meg. Az érintett vezetékszakaszt lezárták, az ivóvízellátás érdekében úgynevezett szükségkutat létesítettek, de mint utóbb kiderült, a csőtörés nem okoz vízhiányt - mondta. Közölte azt is, hogy jelenleg egy sávon halad a forgalom az érintett útszakaszon, de a feltáráshoz keresztben kell megbontani a burkolatot, ezért várhatóan teljes szélességében le kell zárni a Károly körútnak ezt a részét.
Az Astoriától már nincs forgalomkorlátozás a Múzeum körút felé, és nincs korlátozás a Károly körúton a másik irányban sem. Lévai Zsuzsa nem sokkal dél előtt elmondta: kollegái igyekeznek megoldani a helyreállítási munkálatokat, hogy egy sávon lehessen közlekedni. A BRFK sajtóosztályának munkatársa, Papp Péter azt közölte, a rendőrök nem engedik az autósokat a Bajcsy-Zsilinszky út, az Andrássy út és a József Attila utca irányából az Astoria felé haladni. Az előzetes információk szerint a korlátozást 13 óráig tartják fenn, de a vízművekkel egyeztetnek arról, meddig van erre szükség.
A BKV fődiszpécsere az MTI megkeresésére azt mondta: a csőtörés miatt a buszok a villamospályán közlekednek, ez a 9-es buszt, továbbá a 149-es és a 249-es villamospótló buszokat érinti.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


