Megpróbálták feltartóztatni
Rendőrökre támadt a német embercsempész
Az őt föltartóztatni próbáló rendőrökre támadt egy német állampolgárságú embercsempész a magyar-szerb határ közelében Röszkénél.
2014.04.23 08:53MTI
Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a gyanúsított négy határsértőt vett föl gépkocsijába még szombaton az országhatár közelében, hogy továbbszállítsa őket nyugatra. Az ezt felfedező határrendészek a helyszínre érkezve felszólították a gyanúsítottat, hogy álljon meg a gépkocsijával.
A férfi - a láthatósági mellényt viselő, magyarul és más nyelven is kiabáló - rendőrök felszólítását figyelmen kívül hagyva gázt adott, és a határrendészek irányába kormányozta a járművét.
Az egyik járőrnek még sikerült elugrania, az őt néhány méterrel követő társának azonban már nem. Az őrmester az autó motorháztetejére támaszkodva tudta csak elrántani lábait a jármű elől.
A gyanúsított ellen a Szegedi Nyomozó Ügyészség embercsempészés bűntette, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt indított eljárást. A Szegedi Járásbíróság harminc napra elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06