30 millió
Házigazda és "vendégei": cigarettacsempészeket fogtak Barabáson
A bokorban lapult, szintén ukrán állampolgárral együtt kilenc embert állítottak elő.
2014.03.14 10:55MTI
Kilenc csempészt 30 millió forint értékű cigarettával fogtak el a határrendészek Barabáson.
A barabási határrendészeti kirendeltség hőkamerájának kezelője csütörtök éjjel több emberre figyelt fel a magyar-ukrán határ mentén fekvő település külterületén, akik dobozokat cipeltek.
A helyszínre járőrök mentek, akik kézi hőkamera segítségével először egy bokor alatt lapuló külföldi férfira bukkantak, aki kúszva próbált elmenekülni.
A határrendészek követték a többi ember nyomait és egy családi házhoz jutottak, amelynek melléképületében 4200 karton, 30 millió forint értéket meghaladó, feltehetően csempészett cigaretta volt.
A rendőrök a helyszínen elfogták az ingatlan magyar állampolgárságú tulajdonosát, valamint az ott tartózkodó, a csempészettel összefüggésbe hozható hét ukrán állampolgárt. A bokorban lapult, szintén ukrán állampolgárral együtt kilenc embert állítottak elő, s az eljárás során kiderült, hogy hét ukrán férfi jogszerűtlenül tartózkodott magyar területen. Ellenük idegenrendészeti eljárás is indult.
A lefoglalt dohányárut a csempészéssel gyanúsított kilenc emberrel együtt a rendőrség átadta az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


