Mérgezés
Ásványvizes palackból fertőtlenítőszert ivott
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indítottak nyomozást.
2014.03.06 13:35MTI
Ásványvizes palackból ivott vízfertőtlenítőt egy férfi a Zala megyei Becsehelyen - erősítette meg a hírügynökség értesülését csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A Zalai Hírlap kórházi közlés alapján arról írt, hogy a sérült állapota stabil.
A rendőrség sajtószolgálata az esettel kapcsolatban annyit közölt: egy 52 éves tótszentmártoni férfi kedden Becsehelyen, munkavégzés közben - még tisztázatlan körülmények között - egy ásványvizes üvegben tartott vízfertőtlenítő folyadékból ivott. A nagykanizsai rendőrkapitányság az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A férfit, aki mérgezést szenvedett, először a nagykanizsai kórházba, majd onnan Budapestre vitték.
A Zalai Hírlap internetes kiadásának Kassai Zoltán, a Dél-Zalai Vízmű Zrt. vezérigazgatója megerősítette, hogy egyik dolgozójuk egy víztartály tisztítása közben ivott bele a folyadékba. Kollégái elsősegélyben részesítették, ennek köszönheti, hogy életben maradt.
A lap közölte azt is: a férfi nyelőcsöve és a gyomra súlyosan károsodott, ezért ellátása után Nagykanizsáról a budapesti Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályára vitték. A kórház tájékoztatása szerint a sérült állapota stabil, de a mérgezés miatt hosszabb kezelésre szorul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


