150 ezres kölcsön
Pénzbehajtással vádolják a Készenléti Rendőrség volt tagját
Tartozás erőszakos visszakövetelése miatt emeltek vádat a Készenléti Rendőrség egy volt tagja és két civil ellen.
2014.02.19 10:09MTIA Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a három vádlott az általuk korábban adott százötvenezer forintos kölcsön miatt tavaly tavasszal találkozóra hívta a sértettet a III. kerületben.
A három férfi a sértettet és vele érkező barátját bántalmazta, értékeiket elvette, majd a tartozás biztosítékaként gépkocsijukat is jogtalanul magukkal vitték.
Az ügy elsőrendű vádlottja, aki akkoriban a Készenléti Rendőrség hivatásos állományú tagja volt, az egyik sértett kiabálására a közeli lakóház ablakán kinézőknek szolgálati igazolványát mutatta fel azzal, hogy ne hívják a rendőrséget, hiszen ő maga is rendőr.
A vádlottak a folyamatos fenyegetések hatása alatt álló sértettet, akarata ellenére, a gépkocsijukba ültették, kényszerítették, hogy vetkőzzön alsónadrágra, és a fagyos időben mezítláb egy lakott terület közelében kirakták a járműből.
A rendőrséget a sértett helyszínről elmenekülő barátja értesítette. A Budapesti Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett kifosztás, önbíráskodás, személyi szabadság megsértése, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
Már önmagában a kifosztás vádbeli, minősített esete is akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a törvény szerint. A vádlottak részben beismerték a terhükre rótt cselekményeket - írta a főügyészség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 18:45 Az LMP további kérdésekre vár választ az orosz metrókocsik ügyében
- 17:45 Négy új minisztert iktatott be a lengyel elnök
- 16:42 A globális fenntarthatóságról és a geotermikus energiáról egyeztetett az E21
- 15:41 Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az 'ördög ügyvédje'-perben
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06