Kecskeméti Törvényszék
Tizennégy év fegyház a kisgyermekeit bántalmazó "anyának"
A vádlott és védője kérése ellenére a törvényszék nem engedélyezi az anya házi őrizetbe vételét: a bizonyítási eljárás folytatásáig a nő előzetes letartóztatásban marad.
2014.01.30 20:44MTI
Tizennégy év fegyházbüntetésre ítélték azt a gyermekeit bántalmazó tiszakécskei nőt, akinek büntetőpere csütörtökön zárult a Kecskeméti Törvényszéken.
A vádirat szerint a 23 éves K.-Sz. Henrietta nagyobbik, 2006 novemberben született fiát 2009 augusztusáig rendszeresen bántalmazta, majd az egyik nagyszülő gondozásába került. Ezután 2012 februárban ismét fiúgyermeke született, akit csak tápszerrel etetett, miközben a kiságyából még ilyenkor sem vette ki. Egyúttal a környezetében élőknek is megtiltotta, hogy a síró kisbabát felvegyék, dajkálják. A vádlott nem fürdette az újszülöttet, a cumisüveget pedig olyan erővel nyomta a kicsi szájába, hogy az gyakran fuldoklott. Emellett kisebbik gyermekét is rendszeresen bántalmazta. Egy ilyen eset következtében a gyermek többszörös koponyacsonttörést, agyzúzódást, koponyaűri vérzést, tüdősérülést, combcsonttörést és sorozatos bordatörést szenvedett - ismerteti a vádirat.
Surányiné Pólik Edina tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor elmondta: mivel a nagyobbik fiú bántalmazására a vádlottal haragban lévő nagymama tanúvallomásán kívül csak közvetett és egymásnak ellentmondó bizonyítékok utaltak, a bíróság a kiskorú veszélyeztetés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette K.-Sz. Henriettát.
Megalapozottnak találta ugyanakkor a különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint védekezésre képtelen, kiskorú személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés gyanúját.
E két cselekmény büntetési tételének együttes középértékéből, 17 és fél évből kiindulva, attól némileg enyhébb, ám a történtek társadalmi súlyát is megjelenítő ítéletet hozott a bíró.
A Kecskeméti Törvényszék határozata szerint a tiszakécskei anyának 14 évet kell fegyházban töltenie, ahonnan leghamarabb ennek az időnek a kétharmadát letöltve bocsátható szabadlábra. Mellékbüntetésként K.-Sz. Henrietta szülői felügyeleti jogát megvonta és 8 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a bíróság.
Mivel az ügyész súlyosbításért, míg a védő ügyfele felmentéséért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbez, az ítélet nem jogerős. Az ügy tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik - jelentette be a tanácsvezető bíró.
Surányiné Pólik Edina a tárgyalás végén kihirdette: a vádlott és védője kérése ellenére a törvényszék nem engedélyezi az anya házi őrizetbe vételét: a bizonyítási eljárás folytatásáig a nő előzetes letartóztatásban marad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


