Tűz
Örkény: hazamehetnek a robbanásveszély miatt kiköltöztetett lakók
A tűz a Radnóti Miklós utcában, egy 25-30 négyzetméter alapterületű melléképületben keletkezett. Az égő melléképületben egy dissous-, egy oxigén- és egy pb-gázpalack is volt, ez utóbbi felrobbant, a másik kettőt kihozták és folyamatosan hűtötték.
2014.01.27 22:47MTI
Fotó: MTI
Kilőtték azt a dissousgáz- palackot, amelyet egy örkényi családi ház melléképületében keletkezett tűzből hoztak ki, így a százméteres sugarú körben kiköltöztetett 25 ember visszatérhet otthonaiba – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Csámpai Attila korábbi tájékoztatása szerint a tűz a Radnóti Miklós utcában, egy 25-30 négyzetméter alapterületű melléképületben keletkezett.
Az égő melléképületben egy dissous-, egy oxigén- és egy pb-gázpalack is volt, ez utóbbi felrobbant, a másik kettőt kihozták és folyamatosan hűtötték, ám félő volt, hogy a dissous-palack felrobban. Óvintézkedésként százméteres sugarú körben 25 embernek ideiglenesen el kellett hagynia otthonát, az érintetteket távolabb lakók fogadták be.
A dabasi, monori és kecskeméti tűzoltók a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával megfékezték a lángok átterjedését a főépületre, majd eloltották a tüzet – közölte Csámpai Attila. Hozzátette: a szakemberek döntése alapján mesterlövészt hívtak a helyszínre, hogy kilője a veszélyforrást jelentő dissous-palackot. Nemrégiben ez megtörtént, így feloldották a környéken a zárást - mondta a szóvivő. A tűzesetben senki sem sérült meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


