Óriási előrelépés, hogy még senki nem halt meg
Még nem ölt a szénmonoxid, de sok a mérgezés
A fűtési idényben eddig 49 szén-monoxid mérgezéses esethez riasztották a tűzoltókat Budapesten.
2014.01.23 16:05MTI
Szeptember 20. és január 23. között a fővárosban összesen 53-an szenvedtek szén-monoxid-mérgezést, közöttük 18 gyermek - közölte az igazgatóság összesítése alapján Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
Mint elmondta: óriási előrelépésnek tartják, hogy a vizsgált időszakban senki nem vesztette életét Budapesten szén-monoxid-mérgezés miatt. Ugyanis korában nem volt olyan év, hogy ne lett volna halálos kimenetelű mérgezés a fővárosban.
Ez tapasztalataik szerint annak is köszönhető, hogy rohamosan nő azon lakások száma, ahová már felszereltek szén-monoxid-érzékelőket. Az elmúlt négy hónapban harminc esetben mentették meg az otthon tartózkodók életét ezek a berendezések a fővárosban.
Mindennek kapcsán a katasztrófavédelem felhívja a figyelmet arra, hogy a szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakoribb háztartási baleset, amelyet legtöbbször a nem megfelelő műszaki állapotú, vagy helytelenül használt tüzelőberendezés, kémény, kályha, kandalló, gázsütő, gázszárító, gázkazán, gáz vízmelegítő vagy vegyes tüzelésű kazán okoz.
Ezért fontos minden fűtési szezon előtt és alatt a tüzelő- és fűtőberendezések, illetve a kémények ellenőrzése. Ugyanakkor figyelni kell arra is, hogy az új típusú nyílászárók szellőzőnyílással legyenek ellátva - figyelmeztetett a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


