Tetten ért alezredes
Tűzoltók ellen emeltek vádat vesztegetés miatt
A vádirat szerint egymillió forintot kért egy építési vállalkozótól 2012 májusában a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egyik századosa azért, hogy egy társasház megkapja a tűzoltóság szakhatósági engedélyét.
2014.01.23 12:43MTI
Két tűzoltó ellen emelt vádat vesztegetés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába tartozó tiszt és nyugállományú társa egymillió forintot kért egy vállalkozótól, hogy az általa épített társasház megkapja a szakhatósági engedélyt - hangzott el az M1 csütörtök déli híradójában.
A vádirat szerint egymillió forintot kért egy építési vállalkozótól 2012 májusában a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egyik századosa azért, hogy egy társasház megkapja a tűzoltóság szakhatósági engedélyét. A tiszt soron kívüli ügyintézést is ígért, de azt mondta, ha nem kapja meg a kért összeget, elutasítja a kérelmet. A tűzoltó és a vállalkozó között egy nyugállományú alezredes, a parancsnokság egyik volt osztályvezető-helyettese közvetített. Ő vette át a csúszópénzt is - ismertették.
A Híradóban Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta: a nyugalmazott tűzoltó alezredest egymillió forint készpénz átadásán érték tetten. Ellene és társa, a tűzoltó százados ellen "hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt" emeltek vádat a Fővárosi Törvényszéken.
A tetten ért alezredest őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Jelenleg szabadlábon védekezik. A vesztegetési pénzt átadó vállalkozó ellen megszüntették az eljárást, mert önként feltárta a korrupciót - hangzott el a Híradóban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06