46 éves volt rendőr
Bíróság előtt a magyar terrorista!
Igazi magyar történet: a lecsökkentett öregségi nyugdíj csinál valakiből "terroristát".
2014.01.21 13:55MTI
A 46 éves volt rendőr - akit hátrányosan érintett az öregségi nyugdíjra vonatkozóan Lázár János és Balsai István országgyűlési képviselők által benyújtott törvényjavaslat - a vádirat szerint 2011-ben fenyegető levelet küldött Lázár Jánosnak és zaklatta Czerván György országgyűlési képviselőt.
A Központi Nyomozó Főügyészség 2012 novemberében emelt vádat. Eszerint a vádlott 2011. május 16-án a tápióbicskei postahivatal körzetében fenyegető levelet adott fel Lázár János fideszes országgyűlési képviselő, hódmezővásárhelyi polgármesternek címezve, a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal címére.
A levélben egy "szövetség" nevében a kifogásolt törvényjavaslat miatt Lázár Jánost a gyermekei súlyos bántalmazásával fenyegette meg.
A vádlott célja az volt, hogy a törvénymódosítást kezdeményező és azt visszavonni, valamint róla szavazni jogosult Lázár Jánosnak, a többségi frakció vezetőjének fenyegetésével elérje, hogy az Országgyűlés a törvényjavaslatot ne fogadja el.
A vádlott emellett 2011. május közepén a személygépkocsijával többször megjelent a vele azonos településen lakó Czerván György fideszes országgyűlési képviselő, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára tápiószentmártoni családi házánál. Többször felhívta és telefonon zaklatta Czerván Györgyöt és feleségét, megfenyegetve a képviselőt, hogy az általa kifogásolt törvény elfogadásának következményei lesznek.
A vádlott a keddi tárgyalási napon nem tett vallomást. A nyomozati vallomásában azt mondta, nem ő írta a levelet Lázár Jánosnak. Több számítógép van otthon, melyeket nem csak ő, hanem gyermekei, felesége, barátaik, és volt kollégái is használhattak. A vádlott szerint Czerván Györgyöt nem fenyegette meg, csupán válaszokat akart kapni állampolgárként a képviselőjétől.
Kedden a vádlott fiát is tanúként idézte a bíróság, ő nem tett vallomást, valamint a hódmezővásárhelyi önkormányzat jegyzőjét is meghallgatták a levél átvételének körülményeiről. Délutánra a Czerván család meghallgatásával folytatódik a tárgyalás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


