Egy elvesztett kis lélek
Meghalt a Tápiószelén bántalmazott kétéves gyermek
Meghalt az a kétéves gyerek, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba a mentők szerdán Tápiószeléről.
2014.01.11 13:30MTIAz üggyel kapcsolatban már korábban életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a főkapitányság - tájékoztatott a rendőrség.
Az Index pénteken hozta nyilvánosságra, hogy egy kétéves gyermeket súlyos törésekkel és fejsérülésekkel vittek kórházba Tápiószeléről. A kislányon állítólag korábbi bántalmazás nyomai is láthatók voltak.
A fővárosi Heim Pál kórházban ápolták a kislányt, akit a mentők információja szerint még lakhelyén újra kellett éleszteni.
Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK szóvivője szombaton arról tájékoztatott, hogy a kislány pénteken késő este a kórházban meghalt. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit - mondta. Hangsúlyozta: az életveszélyt okozó testi sértés minősítésen még nem változtattak, s egyelőre senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.
A várhatóan jövő héten elkészülő boncolási jegyzőkönyv, illetve szakértői vélemény alapján halált okozó testi sértés, vagy akár emberölés miatt folyhat tovább a nyomozás a bűncselekmény elkövetője, illetve elkövetői ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


