A kórház jelentette a kicsi állapotát
Életveszélyes állapotban a bántalmazott kétéves
Életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy bántalmazás nyomait viselő kétéves kislányt Tápiószeléről.
2014.01.10 20:25MTI
Az ügyben nyomozás indult - erősítette meg az Index értesülését a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője péntek este. A hírportál információi szerint a kórházban dolgozó orvosokat is megdöbbentette a kislány állapota, a gyermeket súlyos törésekkel és fejsérülésekkel szállítottak be a mentők Tápiószeléről. A gyermeken állítólag korábbi bántalmazás nyomai is láthatók.
Az Országos Mentőszolgálat csupán annyit közölt, hogy január 8-án a helyszínen kellett újraéleszteni egy két év körüli kislányt, a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK szóvivője az MTI érdeklődésére az Index által közöltekből csupán annyit erősített meg, hogy két napja valóban Tápiószeléről vittek kórházba egy kétéves gyermeket, nyomozati érdekre hivatkozva nem tért ki a részletekre. Hozzátette: a PMRFK bűnügyi osztálya ismeretlen tettes ellen életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt nyomoz.
A hírügynökség úgy tudja, hogy a gyermeket a fővárosi Heim Pál kórházban ápolják, vélhetően az egészségügyi intézmény jelentette az esetet a rendőrségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


