Emberölés megalapozott gyanúja
Megöltek egy nőt Zamárdiban, elfogatóparancs egy férfi ellen
Ön felismeri a képen látható férfit? Ha igen, ne közelítsen hozzá, veszélyes!
2014.01.08 16:05MTI
Forrás: Police.hu
Az asszony holttestére kedden találtak rá Zamárdiban, a rendőrség adatai szerint a 44 éves nő bűncselekmény áldozata lett. Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Az eljárás során került a nyomozók látókörébe a 48 éves Tanai Imre Kálmán zamárdi lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, s aki a gyilkosság után - az információk szerint egy szürke kerékpárral - ismeretlen helyre távozott.
A szökésben lévő férfi, akinek a képét közzétették a rendőrség honlapján, körülbelül 170 centiméter magas, 65-70 kilogramm súlyú, vékony testalkatú, teljesen kopasz. Eltűnésekor terepmintás ruhát viselt.
A rendőrség azt kéri, hogy a férfit senki ne próbálja meg elfogni, feltartóztatni, mert veszélyes, tartani lehet a támadásától.
A rendőrség azt is kéri, hogy akinek érdemi információja van a férfi tartózkodási helyéről, az jelentkezzen személyesen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon vagy hívja a 06-82-502-700-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöldszámán munkaidőben, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


