Nyíregyháza környékén tevékenykedtek
Droglaborokat működtető banda ellen zárult le a nyomozás Szabolcsban
A most lezárult nyomozás adatai szerint nem egy, hanem három droglabort működtetett Nyíregyháza környékén az a csoport, amelynek egyik tagja még 2012. januárjában bukott le.
2014.01.03 15:23MTI
Fehérvári Marietta százados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság elmondta: az első illegális droglabort két évvel ezelőtt találták meg és számolták fel a rendőrök a nyírségi nagyváros egyik külterületi ingatlanán, akkor egy 39 éves férfit vettek őrizetbe és indítottak ellene eljárást.
A nyomozás során derült ki, hogy a férfi egy öttagú, kábítószert előállító társaság tagja, két testvérével, egyikük feleségével, illetve a másik barátnőjével további két droglabort működtettek Nyíregyháza környéki tanyákon. Mákőrleményből állítottak elő kábítószert.
A nyomozók a három tanyán jelentős mennyiségű morfint és kodeint foglaltak le, a gyártásnál használt eszközökkel, anyagokkal együtt.
A csoport tagjai 35 és 42 év közötti kálmánházi, nyíregyházi és újfehértói lakosok, közülük egy 42 és 41 éves férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A rendőrség vádemelési javaslattal pénteken küldte meg az ügy nyomozati anyagát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


