VIII. kerület
Kormányzati támogatással számolnák fel a józsefvárosi drogszemetet
A támogatásból gépkocsit szereznek be és olyan szakembereket alkalmaznak, akiknek feladata a rejtőzködő drogbetegek felkeresése, illetve a közterek megtisztítása.
2013.12.20 09:53MTI
Még az idén támogatási szerződést köt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a józsefvárosi önkormányzat a drogszemét felszámolása és a közegészségügyi helyzet javítása érdekében - közölte a tárca sportért és ifjúságért felelős államtitkársága pénteken.
A közlemény szerint a kábítószer-prevenció területén is illetékes államtitkárság költségvetési forrásaiból még ebben az évben 3,5 millió forintos, 2014-re pedig 10 millió forintos támogatást nyújt a VIII. kerületi önkormányzatnak.
A támogatásból gépkocsit szereznek be és olyan szakembereket alkalmaznak, akiknek feladata a rejtőzködő drogbetegek felkeresése, illetve a közterek megtisztítása. Az Emmi jelezte: a támogatási szerződést még december 31. előtt megkötik.
A VIII. kerület december 31-i hatállyal megszünteti a Kék Pont Alapítvánnyal kötött korábbi megállapodását, arra hivatkozva, hogy a szervezet saját statisztikái szerint is csak töredékét gyűjtötte vissza a kiosztott tűknek, vagyis nem végezte el a vállalt munkát. Emiatt több volt az eldobott tű, ami fertőzésveszélyt jelent - mondta korábban Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester, aki szólt arról is: nem tett le arról, hogy a droghasználók helyzetével foglalkozzon, mindössze a kerületben élőket, gyerekeket szeretné biztonságban tudni. A kerület új partnerekkel folytatja a munkát.
A Kék Pont Alapítvány korábban azt közölte: állami támogatásból és magánadományokból végzik tevékenységüket, de az utóbbi időben csökkent finanszírozásuk, így a klasszikus, köztéri utcai munkára nem tudnak vállalkozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06