Nagy biznisz a dohány, csak már nem az államnak
Növekszik a cigarettacsempészet
Lassan, de reagált a NAV.
2013.12.28 09:35MTI
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén november végéig 64 millió szál illegális cigarettát vont ki a feketepiacról, a lefoglalt dohányáru értéke mintegy 2,5 milliárd forint volt. A jogsértő folyamatok egyre több munkát adnak a hatóságoknak, orgazdaság miatt például háromszáz ügyben indult eljárás a múlt hónap utolsó napjáig, míg tavaly alig több mint 250.
Míg korábban főként ukrán és szerb csempészárut kínáltak, mára inkább Fehéroroszországból származó füstölnivaló kapható a piacokon, aluljárókban, vásárokban, de olykor olyan terméket is találnak, amelynek származási helye nem állapítható meg.
A cigarettacsempészettel foglalkozók többsége magyar állampolgár. Akadnak azonban külföldi csempészek is, mint például abban az ügyben is, amelyről az elmúlt napokban számolt be a hatóság, s amelynek során 18 millió szál cigarettát foglaltak le több mint 700 millió forint értékben. Ez a rekordtétel a november végi összesítésben nem szerepel, olvasható a Magyar Nemzet szombati számában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06