Vádat emeltek
Egykori rendőr volt az orgazda az ékszerlopásnál
Vádat emelt a Szegedi Nyomozó Ügyészség egy volt rendőr zászlós ellen, aki Szegeden, egy belvárosi ékszerboltban elkövetett lopás orgazdája volt.
2013.12.20 11:51MTI
Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a vád szerint a volt rendőr zászlós - aki a Készenléti Rendőrség Objektumvédelmi Főosztályának állományában, a Köztársasági Elnöki Hivatalban, a Sándor-palotában teljesített szolgálatot - mintegy 20 millió forint értékű arany ékszert vett át tavaly november közepén, az október 22-én történt szegedi, belvárosi ékszerbolti lopás egyik elkövetőjétől Budapesten.
A volt rendőr az ékszereket 2013. január 3-án Battonyán, megvételre ajánlotta egy ékszer-kereskedelemmel foglalkozó, német állampolgárságú orgazdának és feleségének, és az ékszekerek egy részét a kialkudott vételáron át is adta nekik. A többi ékszert a rendőrség által tartott házkutatáskor megtalálták. A szabadlábon védekező vádlottat a Szegedi Nyomozó Ügyészség, jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntettével vádol - tette hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


