Pénzforgatók
Tizenhárom városban csaptak be trafikosokat szlovák csalók
Az eddigi információk szerint 13 városban csaptak be pénzváltás ürügyén trafikosokat azok a szlovák csalók, akiket Sárbogárdon fogtak el és Zalaegerszegen előzetes letartóztatásba helyeztek - közölte a zalaegerszegi rendőrkapitányság vezetője keddi sajtótájékoztatóján.
2013.12.10 12:16MTIFarkas Tibor, a zalaegerszegi rendőrkapitányság vezetője keddi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a 41 és 43 éves férfi augusztusban érkezett Magyarországra, és először Győrben, majd az egész ország területén azzal tért be dohányboltokba, hogy vásárol és pénzt vált. Az eladókat azonban megtévesztették a nagycímletű bankjegyek többszöri váltásával és gyors forgatásával, és így alkalmanként 10 és 60 ezer forint közötti összegeket szereztek.
Zalaegerszegen szeptemberben követték el az első bűncselekményeket, de az azóta beszerzett adatok alapján Mezőberényben, Komáromban, Egerben, Ajkán, Pécsett és Szarvason is hasonló módszerrel csaltak, de még érkeznek információk más rendőrkapitányságoktól is. Az eddig ismert helyszíneken összesen 470 ezer forintot zsákmányoltak a csalók. A zalaegerszegi rendőrök a múlt csütörtökön Sárbogárdon fogtak el őket.
A bíróság szombaton elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását. Valószínűleg még egy szlovák társuk is segédkezett a bűncselekmények elkövetésekor - mondta el a zalaegerszegi rendőrkapitány.
Farkas Tibor hozzátette: a szlovák hatóságoktól már kértek, de még nem kaptak információt a két férfi múltjáról. Az elkövetőket többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06