Az intézményben nyilatkozatstop van
Rutinműtét után meghalt egy fiatal nő Szentesen - a rendőrség vizsgálja az ügyet
Orvosi műhiba miatt meghalt egy fiatal nő a szentesi kórházban egy rutinműtét során - írta pénteki számában a Délmagyarország. A napilap információi szerint egy nőgyógyászati beavatkozás után három héttel, még szerdán hunyt el a 31 éves fiatalasszony.
2008.07.25 09:47MTIAz intézményben nyilatkozatstop van, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit. A lap úgy tudja, a nő spontán elvetélt, és ezért egészségügyi küretet végeztek rajta az intézmény szülészeti és nőgyógyászati osztályán. A beavatkozás során azonban az orvos kilyukasztotta a méhfalat, amit nem vett észre. Egyes szakmai vélemények szerint ez a sérülés általában azonnal észrevehető, de 24 órán belül mindenképpen megjelennek a tünetek.
A 31 éves nő azonban csak a nőgyógyászati beavatkozástól számított 48 óra múlva került sebészkés alá, ekkor derült ki, hogy nemcsak a méhfala, hanem a vékonybele is sérült. Ennek következményeként súlyos hashártyagyulladás, szeptikus állapot lépett fel. És bár ezt követően több műtéti beavatkozásra is sor került, a többhetes intenzív kezelés ellenére sem tudták az életét megmenteni, és szerdán elhunyt. A rendőrség már vizsgálódik.
Tuczakov Szilvána, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az ügyben úgy nyilatkozott: a szentesi kórház jelzése alapján közigazgatási eljárás indult, a haláleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. Ennek során kiderül majd, hogy a 31 éves nő halálát emberi mulasztás okozta-e vagy sem. A kórházban egyébként az intézmény vezetői közül senki sem nyilatkozott a Délmagyarországnak.
- Egy spontán vetélés utáni egészségügyi küret velejárója, szövődménye lehet - ha nagyon kis százalékban is -, hogy megsértik a méhet, azonban az orvosnak mindent meg kell tennie, hogy a kialakult szövődményt észrevegye - mondta el Szőnyi György szülész-nőgyógyász az MTI-nek pénteken.
A Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság főtitkárát azzal kapcsolatban kérdezte az MTI, hogy a Délmagyarország pénteki számában arról számolt be: orvosi műhiba miatt meghalt egy fiatal nő a szentesi kórházban egy rutinműtét során. A napilap információi szerint egy nőgyógyászati beavatkozás után három héttel, még szerdán hunyt el a 31 éves fiatalasszony.
A lap úgy tudja, a nő spontán elvetélt, ezért egészségügyi küretet végeztek rajta az intézmény szülészeti és nőgyógyászati osztályán. A beavatkozás során azonban az orvos kilyukasztotta a méhfalat és megsértette a vékonybelet is, amit nem vett észre. Szőnyi György az ilyen beavatkozásokról általánosságban elmondta, a méhfal a terhesség alatt annyira felpuhul, hogy a beavatkozáshoz használt eszközök könnyen megsértik azt, sokszor úgy, hogy az orvos észre sem veszi. Hozzátette: a szakma szabályai szerint azonban észre kell venni a műtét során, hogy megsérült a méhfal, amelyen egy lyuk keletkezik.
A szervezet pedig - védekezésképpen - hashártyát tapaszt a lyukra. A szakember hozzátette azt is, ha a sérülés bekövetkezett, nem minden esetben jelentkeznek tünetei. Szőnyi György kiemelte: a spontán vetélés utáni beavatkozások és a terhesség-megszakítások a nagy kockázatú műtétek sorába tartoznak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06