Motozáskor került elő
Drogot találhattak egy fogvatartottnál, akit előtte ügyvédje látogatott meg
Kábítószer birtoklásának gyanújával eljárást indított a rendőrség azzal összefüggésben, hogy a hét elején egy ügyvédi látogatást követően feltehetően drogot találtak a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottjánál.
2013.11.15 16:26MTI
Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy "az ismeretlen eredetű növényi származék" hétfőn, az ügyvéd látogatása után, a fogvatatottnál végzett motozáskor került elő, majd a rendőrség lefoglalta.
A szóvivő utalt rá, hogy a jogszabály szerint az intézetnek biztosítania kell az előzetesen letartóztatottak büntetőeljárási jogainak gyakorlását, ezért a védőjükkel szóban vagy írásban ellenőrzés nélkül érintkezhetnek.
"A jelenlegi ismereteink szerint a védő megszegte a kapcsolattartás szabályait" - írta közleményében, hozzátéve: ezt a büntetés-végrehajtási intézet jelezte az illetékes ügyvédi kamarának, a fogvatartott ellen pedig fegyelmi eljárás indult.
Molnár Katalin, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a kábítószer birtoklása bűntett gyanújával indított rendőrségi eljárás ismeretlen tettes ellen folyik, a lefoglalt kábítószergyanús anyagot szakértő vizsgálja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


