Házakat ürítenek ki
A tűzszerészek lezárták a Műegyetem egy részét
A tűzszerészek lezárták szerda reggel a Műegyetem három épületét, és három társasházat is kiürítenek a hatóságok a környéken, mivel robbanótest-maradványok kerültek elő az intézmény területén.
2013.10.30 08:18MTI
Várkonyi Melinda, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje elmondta: a budapesti XI. kerületi Stoczek József utca és Egry József utca találkozása közelében földmunkák során több, különböző méretű robbanótest-maradványra, valamint feltehetően egy robbanótestre bukkantak a munkások.
A gödör feltárása és a robbanóeszközök bevizsgálása azután kezdődhet meg, hogy lezárják a Stoczek József és az Egry József utcát 100-100 méteres szakaszon, és kiürítenek három négyemeletes társasházat, ami 59 lakást érint.
Lezárják továbbá reggel az egyetem A, V1 és G épületét is. Mindez azt jelenti, hogy az egyetemi épületekbe már reggel nem engedték be a hallgatókat, illetve az ott dolgozókat, az érintett ingatlanokat pedig lakásról-lakásra végigjárják a rendőrök és felszólítanak mindenkit, hogy a munkálatok idejére menjen el otthonról - mondta Várkonyi Melinda.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta: négy lakó kérte a katasztrófavédelemtől, hogy erre az időre biztosítsanak tartózkodási helyet nekik. Őket a kijelölt ideiglenes befogadó helyen, az Egry József Általános Iskolában helyezik el - mondta a referens.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06