Vád
Izsáki rendőrök: különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés?
Ha bebizonyosodik, hogy három erőszakos bűncselekményt is elkövettek, akkor a "három csapás" szabály alapján kötelező kiszabni rájuk az életfogytig tartó szabadságvesztést.
2013.10.15 03:19MTI
A Kecskeméti Törvényszék azt javasolja az ügyészségnek, hogy ne halált okozó testi sértéssel, hanem különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják meg azt a két izsáki rendőrt, akik a vádirat szerint áprilisban agyonvertek egy férfit - hangzott el hétfőn az M1 Kékfény című műsorában. A Kékfény szerint amennyiben emberölés miatt ítélik el a rendőröket, a büntetési tétel 10 évtől életfogytiglanig terjed.
Sőt, ha bebizonyosodik, hogy három erőszakos bűncselekményt is elkövettek, akkor a "három csapás" szabály alapján kötelező kiszabni rájuk az életfogytig tartó szabadságvesztést. A bíróság állásfoglalása nem kötelező az ügyészség számára; továbbra is fenntarthatja a halált okozó testi sértés vádját, ám a bíróság ettől függetlenül is elítélheti emberölésért a vádlottakat - közölték a műsorban. A bűnügyi magazinban elhangzott, hogy a nyomozás adatai szerint Izsákon bevett gyakorlat volt a gyanúsítottak bántalmazása, ugyanis nemcsak az áldozatot, hanem másik négy embert is megvertek a rendőrök.
Ezért merülhet fel a három erőszakos bűncselekmény elkövetésének a vádja, vagyis a "három csapás" alkalmazása. A halált okozó testi sértés büntetési tétele viszont "csak" kettőtől nyolc évig terjed - ismertették a műsorban. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség október 1-jén jelentette be, hogy vádat emelt az izsáki rendőrsön agyonvert férfi ügyében két rendőr ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt.
Az ügyészség szerint az első- és a másodrendű vádlott április 8-án 17 óra körül Orgoványon intézkedett a sértettel szemben, mert olyan bejelentés érkezett az izsáki rendőrőrsre, hogy a későbbi sértett, Bara József egy lopás elkövetője lehet. A férfit előállították, hátrabilincselték a kezét, és nem sokkal 18 óra előtt az őrsre szállították. Ezután a másodrendű vádlott által is használt irodában egy székre ültették a férfit, és vallatni kezdték. Az első- és másodrendű vádlott mintegy 2 órán át felváltva és együtt is nagy erővel bántalmazta a sértettet azért, hogy a bűncselekményről vallomást tegyen, annak elkövetését ismerje be.
Nem sokkal 20 óra előtt a sértett rosszul lett, elájult, és a vádlottak már hiába hívtak mentőt, hiába kísérelték meg az újraélesztést, a kiérkező orvos csak a halál beálltát tudta megállapítani. Az ügyészség az első- és a másodrendű vádlott mellett két másik rendőr ellen is vádat emelt négy további, a rendőrségre előállított ember sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt. Bara József sírjánál májusban lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06