Nem jogerősen
Izsáki rendőrök - október 11-ig meghosszabították a gyanúsítottak előzetes letartóztatását
Nem jogerősen október 11-ig meghosszabbította a Kecskeméti Járásbíróság annak a két, azóta már leszerelt rendőrnek az előzetes letartóztatását, akik a gyanú szerint annyira megvertek egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt előállított román állampolgárságú férfit, hogy az belehalt sérüléseibe.
2013.08.09 14:55MTI
Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője elmondta: a járásbíróság augusztus 6-án hozott döntése értelmében a gyanúsítottak október 11-ig előzetes letartóztatásban maradnak. Mivel azonban a határozat ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezhetnek, az még nem emelkedett jogerőre – tette hozzá a szóvivő.
A Kecskeméti Járásbíróság legutóbb május 9-én hosszabbította meg kilencven nappal a két rendőr előzetes letartóztatását. Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője korábban az MTI-vel azt közölte, hogy a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség kezdeményezte a hosszabbítást. Az ügyészség az ügyben kényszervallatás és halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
A Bács-Kiskun megyei Orgoványon április 8-án délután szolgálatukat teljesítő rendőrök intézkedést kezdeményeztek egy 47 éves férfivel szemben motorosfűrész-lopás gyanúja miatt. Az izsáki rendőrőrsről este tettek jelentést, hogy az intézkedés alá vont személy életét vesztette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


