Nem késik az ítélet
Késsel támadt a tanárra, felfüggesztett börtönt kapott
Jogerősen egy év tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Kisvárdai Járásbíróság csütörtökön egy helyi férfit, aki késsel támadt a helyi iskola igazgatójára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kékcsén.
2013.10.10 18:15MTI
Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese, szóvivője elmondta: a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében találta bűnösnek a bíróság; a szabadságvesztés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették.
Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője a hírügynökség érdeklődésére közölte, a férfi szerda délelőtt jelent meg a kékcsei általános iskolában, és a folyosón szóváltásba keveredett az iskola igazgatójával. A vádlott azt sérelmezte, hogy az igazgató különböző igazolások bemutatását kérte gyermekének iskolai hiányzásai miatt. A vita közben a férfi elővett a nadrágjából egy húsz centiméter pengehosszúságú kést, azt mellmagasságba emelte és leszúrással fenyegette meg az igazgatót.
A sértett iskolaigazgató hátrálni kezdett, majd a támadó lánya az édesapja elé állt, és az épületből kituszkolva megakadályozta a további erőszakot - ismertette a főügyészség szóvivője. A Kisvárdai Rendőrkapitányság a férfit még aznap őrizetbe vette és felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki.
A járási ügyészség huszonnégy órán belül bíróság elé állította a gyanúsítottat, a bíróság pedig jogerős ítéletet hozott az ügyben - fűzte hozzá Szilágyi László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


